Itt állok. Előttem a tó.
Hogy mit érzek, el nem mondható.
Megtegyem? Ne tegyem? Ez kavarog bennem,
De a cél tiszta: Elmenni innen.

Körbenézek. A közelemben senki.
Itt van az ősz, nincsen mit tenni.
Megzörren egy ág: kis madár röppen,
Elviszi mindazt amiben hittem.

Belépek a vízbe, testem megremeg,
Sóhajtok egyet, nég beljebb megyek.
A selymes víz vállamat simítja,
Lelkem csak nevedet sikítja.

Megfordulok hirtelen, minrha szólna valaki.
Ne tedd ezt kérlek! Gyere onnan ki!
A tükörsima felszínen úszik egy rózsa,
Arcomat sós tenger áradata mossa.

A rózsa a szerelem, a szerelem mely büszke,
De nekem más nem jut, csak a tüske.
Hordom, mélyen, sebzett szívemben,
Lépek egyet, az utolsót, dühömben.

Láthatatlan kezek húznak a mélybe,
Elhagytam e kegyetlen világot végre.
Testem csak süllyed, ki tudja meddig,
Lelkem emelkedik, egészen az égig.

Elhagyom a vizet, távolodok tőle,
Testemet otthagytam, kiszálltam belőle.
Repülök az égen, arcom mosolyog,
Kevésszer voltam odalent ily boldog.

Kismadár röppen, nem is. Ez egy angyal.
Megfogja kezem, elvisz magával.
Elvisz oda, hol boldog leszek,
Ahol mosolygok és nem könnyezek.