Mindig csak magamra gondoltamhogy mennyire fáj,

Fel sem merült bennem, hogy te is szenvedsz, és a halálban jársz,

 Mindig csak sírtam, megállíthatatlanul hullottak a könnyeim,

 Mert tudtam, megbocsáthatatlanok a bűneim...

 Mennyire önző voltam,

 Mindig csak magamra gondoltam,

 Pedig te sokkal többet jelentesz nekem,

Sokkal többet érsz, mint az én gyarló életem...

Jaj úgy segítenék, megmondanám hogy igenis szép az élet,

 És könyörögnék, hogy ne kívánd a véget,

 Itt nincs de, pedig az mindig van,

 Ezt nem lehet megcáfolni, mert ez valóban így van...

 Te olyan más vagy minta többi,

 te megértesz, És ha nem akarom,akkor is segítesz,

 De én mikor segítettem neked?

 Hát mondd meg miért vagy velem, miért vagy nekem?

Amikor észre vettem, hogy összeomlottál,

 Hogy a te lelkedet is tapossák,

 Én nem tudtam felfogni, hogy ennyire szenvedsz,

 Felvágtam az ereimet, te engem már többé meg nem mentesz...