Minden egyes pillanatomban
láthatatlan kezek húznak lefelé,
mintha nem is itt lennék,
érzem, hogy egyre jobban elgyengülök.
Mindenki hagyja, hogy itt üljek egyedül
az összes fájdalmam, tükröződik az arcomon.
Nem sírok, már nem, annál gyengébb vagyok
Gyáván, fölvágom az ereimet,
senkit sem érdekelne, ha
könny helyett vér csorogna a szemeimből.
Észre sem vennék, csendben elvérezhetnék
Mintha sose lettem, volna.
Még mindig mámorító a saját vérem szaga
Bele estem a szakadékba és már nem tudok szabadulni,
Már sosem fogok sírni
Nem, adom meg neked azt az örömöt, hogy láss összetörni
Könny helyett vér, fogja beborítani az arcom
Mindenki, látni fogja, mind nevetni fognak
Mindenhol magamat látom
a látványtól, kettétörök.
Hasító égető fájdalmak közt
Sírni fogok érted..
A könnyem lesz az utolsó, ami belőlem marad neked.